A halak

1
A halak

• A halak a gerinchúrosok törzsének egy nem
  rendszertani csoportja. Régebben egységes
  osztályként tartották számon, mára azonban az
  elsodlegesen vízi gerinces állatok (tehát nem a
  másodlagosan vízi életmódúvá vált szárazföldiek,
  pl. a cetek) gyujtonevévé vált. A négylábúakon
  kívül a gerinchúrosok Craniata kládjába tartozó
  összes élolény hal.

2

• A halak tehát nem egységes rendszertani
  kategória (taxon, illetve klád), mert
  parafiletikus csoportot alkotnak, mivel nincs
  olyan közös levezetett (apomorf) jellemzojük,
  amely valamennyiükre érvényes volna és semmilyen
  más gerinces állatra nem volna érvényes. Közös
  tulajdonságaik a nem négylábú jellegükbol
  következik, ami viszont osi tulajdonság, így
  csupán ebben az osi tulajdonságban való
  megegyezés (szünpleziomorfia) jellemzi oket

3
Szaporodásuk

• Halak többsége ,ovipar", azaz ikrákat rak, de
  más halak embriói a nostény testében fejlodnek,
  ezek a viviparok" vagy elevenszülok, melyek kész
  ivadékokat hoznak a világra. Az ikrarakó halak
  közül egyesek a nyílt vizekbe, mások mindenféle
  tárgyakra, kore, levélre stb. eresztik vagy
  rakják le az ikráikat, melyeket a hím a
  tejével", azaz a spermájával megtermékenyít.
  Minél közelebb engedi ki a spermát az ikrához,
  annál bizonyosabb a megtermékenyülés. Az
  elevenszülok ikráinak megtermékenyítése a nostény
  testében történik, ami szinte biztos
  megtermékenyülést ígér.

4
A halak látása

• A páros és általában nagy szemek oldalállásúak.
  Mivel szemeik a fej két oldalán helyezkednek el,
  látótereik alig vagy egyáltalán nem fedik
  egymást, térlátásuk nincs, szemeik külön-külön is
  mozgathatóak. Általánosságban azonban
  elmondhatjuk, hogy a halak szeme nagy és jól
  fejlett. Közeli látásra vannak berendezve, a nagy
  távolságra való látásuk nem lehetséges. A
  szemlencse kemény, gömb alakú és a görbülete nem
  változtatható, messze elore áll, úgyhogy a fény
  minden irányból áthatolhat rajta. A fénynek a
  szemfenékre való gyujtése a leheto legnagyobb
  mértéku. A szemfenékbe sokszor fénylo kristályok
  vannak beágyazódva, és ezek a macskaszemhez
  hasonlóan biztosítják a gyenge fény teljes
  kihasználását. A szem szaruhártyája lapos,
  kevéssé ívelt. Mivel a szem a közeli látásra van
  berendezkedve, nagyobb távolságokra egy külön
  izom segítségével kell alkalmazkodnia, amely a
  lencsét közelíti az ideghártyához. A négyszemu
  halfélék szemének felépítése egyedülálló. Náluk a
  szaruhártyát és a pupillát a kötohártya egy
  szukülete két egymás fölötti részre osztja, ami
  lehetové teszi, hogy a víz fölött és alatt
  egyaránt jól lássanak. A megvilágított parti
  szakaszokon és a sekély vizekben élo halak szemei
  a legfejlettebbek, az ilyen fajoknak jól fejlett
  képlátó képességük is van.

5
A halak tapintása

• A halak a tapintóérzékük segítségével képesek
  a homérsékletkülönbséget, fájdalmat, érintést, a
  vízáramlást, a saját, illetve az idegen testektol
  eredo mozgást érzékelni. A halak testének egész
  felülete tele van mechanoreceptorokkal, amelyek
  az idegrostok végzodései lévén, a felhámból
  kinyúló apró ostorszeru pálcikák segítségével
  továbbvezetik az érintéstol és rázkódástól
  származó ingereket. Az receptorok egyes helyeken
  tömegesem fordulnak elo, így a fejen, a szájban
  és a száj környékén, a bajuszszálakon és az
  úszókon.

6
A halak rendszerezésének története

•   Linné megalkotta a halak (Pisces) osztályát
  1758-ban anélkül, hogy sejtette volna, mi mindent
  fognak pár évszázad alatt ebbe a fogalomkörbe
  helyezni. A probléma azzal kezdodött, hogy a
  korabeli zoológia a körszájúakat és a porcos
  halakat is ide sorolta, bár már Linné is érezte,
  hogy nem ide valók, - de o még nem tudott velük
  mit kezdeni. Ezért eleinte az elobbieket a
  férgekhez, az utóbbiakat a kétéltuekhez sorolta,
  - sok más élolénnyel együtt.
• Ezután felfedezték a fejgerinchúrosok közé
  tartozó lándzsahalakat. Alighogy a zoológia a
  halak fogalomkörén ezt a nem éppen szerencsés
  bovítést végrehajtotta, máris jöttek a
  paleontológusok és egy csapat oslényt soroltak
  minden különösebb aggály nélkül a halak közé.
  Ezzel elérték azt, hogy mindaz aminek legalább
  gerinchúrja volt és vízben élt, gyakorlatilag a
  halakhoz került. De már a 19. század közepén
  Johannes Peter Müller, aki a berlini Humboldt
  Egyetem összehasonlító anatómusa volt, rájött
  hogy túl heterogén állatcsoportok kerültek a
  halak gyujtofogalma alá. Ezért elobb még csak a
  halak osztályán belül különböztetett meg 6
  alosztályt, késobb azonban a halak egységes
  Pisces osztályát feladva 4 önálló osztályt
  állított fel a helyébe.

7
A halak gáz cseréje

• A halak az életmuködésükhöz szükséges
  oxigént a vízbol veszik fel. A gázcsere, azaz az
  oxigénfelvétel és a keletkezo szén-dioxid leadása
  kisebb részt borön át, nagyobb részt a kopoltyún
  (branchia) keresztül történik. Azonban egyes
  halak képesek az oxigént közvetlenül a légkörbol
  is felvenni.
• A ma is élo kezdetleges halak (nyálkahalak,
  ingolák), és a kihalt állkapocs nélküli oshalak
  kopoltyúja egyszeru felépítésu. A test két
  oldalán elhelyezkedo egy vagy több lyukszeru
  kopoltyúnyílás egyszeru kopoltyúzsákokban
  végzodik.
• A fejlettebb kopoltyúval rendelkezo halak
  kopoltyúk vázát speciális csontok, a kopoltyúívek
  alkotják. A kopoltyúívek a porcos halak halak
  többségénél csupaszok, azonban a csontos halak és
  a porcos halak közé tartozó tömörfejuek esetében
  a kopoltyúíveket mozgékony kopoltyúfedok
  (operculum) védik. A csontos halaknál a
  kopoltyúív elülso részén több tüskesor található,
  változó hosszúságú tüskékbol, amelyek együttesen
  a szájüreg felé egy szurot, úgynevezett
  kopoltyúkosarat alkotnak.